Békítő fejezet......

Sziasztok! tudom hogy mostanában sokat kések...... De hoztam egy békítő kis fejezetet. örülnék ha nem csak ketten komiznának hanem legalább négyen, kélek csak pár szó!

3 év múlva:

E/3

Kocsonyává vált lábakkal állt a repülő éren. A szíve a torkában dobogott, majd újra rámarkolt bőröndjének fogantyújára és egy mély sóhaj után, megmozdította remegő lábait, majd tett egy bizonytalan lépést. Három év telt el azóta, hogy fájó szívvel elhagyta ezt a helyet. Félt és bizalmatlan volt. Tett még egy lépést előre, majd újra egyet. Magas sarkú cipője csak úgy kopogott, megtörve a repülőtér halljának a csöndjét. Amint kiért az aulából, fogott egy taxit, és megkérte a sofőrt hogy vigye el egészen ahhoz a házhoz, ahol élete újra kezdődött. Újra zakatoló szívvel, remegő térdekkel szállt ki a kocsiból és oda topogott az ajtóhoz és a kezét kopogásra emelte…..

Avril szemszög:

Kolibri szárnyához hasonló szívvel kopogtam az ismerős ajtón, majd hallottam amint a kanapé megnyikordul és léptek közelednek az ajtóhoz. Hátrébb léptem párlépést, és vártam hogy kinyíljon az ajtó.

-igen?- jött ki rajta apu. De amikor rá nézett az arcomra hatalmas meglepődés kúszott rá, szája hatalmas ó betűt formázott, szemöldöke az egekbe szökött.  –Av…te. Te vagy az?- kérdezte meg rökönyödve könnyektől csillogó szemekkel.

- igen apu én vagyok az!- léptem oda hozzá és megöleltem. Hosszas csontropogtató ölelés után elengedett és végig nézett rajtam, még mindig könnyes szemekkel. Nem változott sokat ez alatt a három év alatt.  Kicsit őszült, több ránc lett az arcán, de a szeme még mindig ugyan olyan volt.

- de hogyan? Gyere be!- állt félre az ajtóból én pedig bementem a házba. Leültünk a kanapéra.- mi történt? Hónapokig kerestelek! De aztán Billy elmesélte mi volt köztetek Sethtel. És hogy Jacob utánad ment, de ő fél év után hazajött. De nem mondott el nekünk semmit, hogy hol vagy.

- igen, apu. Én kértem rá, hogy ne mondja el senkinek sem, hogy merre vagyok. Igazából Barcelonában voltam, az iskolámba, ahol eddig tanultam. Igazad van, hogy se szó se beszéd eltűntem. És ezért röstellem is magamat.

- semmi baj. Azok után.  De jobb lenne, ha Bella is megtudná, hogy haza jöttél-, suttogta, amikor újra megöleltük egymást.- lent van a parton. Embryvel.- suttogta én, pedig eltoltam magamtól és a szemébe néztem kérdőn, mire ő megrántotta a vállát.- majd elmeséli- mosolygott mire én kifelé vettem az irányt, egy arcra puszi után, de utánam szólt.- Kint áll a Ford!- dobta utánam a kulcsot majd én vissza, vigyorogtam rá és kifelé vettem az irányt. Így 19 évesen így meg tanultam vezetni. Bő fél óra alatt le is értem a partra. Az út alatt nem mertem kinézni az ablakon, hát, ha meglátok valami olyat, amiért visszafordulnék, és nem mennék le. Pirosra festett körmeimmel markolásztam a kormányt, ideges voltam…. Amikor leértem lassan megfogtam a kulcsot és leállítottam a motort. Hatalmasat sóhajtottam majd nagyon lassan megfogtam a kilincset, hogy kinyissam. Újra emlékek özöne zúdult rám,  a szememet elkezdték marni a könnyek, de sikerült leküzdenem őket. Aztán megláttam két alakot, mind a kettő nagyon ismerős volt, kézen fogva sétáltak, pont mind két szerelmes tini. Egyre közelebb értem hozzájuk, a lány fölemelte fejét és barna haját kifújt a szél az arcából, amikor végig nézett rajtam, meglepődöttség futott végig az arcán, majd rohanva szelte át a pár métert kettőnk között és a nyakamba vetette magát. A lendülettől hátra estünk, zokogva öleltük át egymást. Nagyon hiányzott már.

- te itt vagy, komolyan?-  suttogta még mindig zokogva amikor eltolt magától.

- igen Bella itt vagyok!.- borultam újra a nyakába. Sokáig lehettünk így, de egy idő után föl álltam és fel néztem az ismert arcra, aki ugyan úgy vigyorgott.- szia Embry- vetettem magamat a nyakába ő pedig megpörgetett maga körül

- Avril!- sutyorogta halkan.

- el kell mesélned mindent.- mondta Bella amikor elengedtük egymást Embryvel. Nagyban felvázoltam a helyzetet, de mivel volt még pár dolgom amit el akartam intézni ezért sietősre vettem a figurát.

- figyeljetek, van még pár elintézni valóm, este beszélünk.- intettem nekik futva majd a műhely felé vettem az irányt. Ahol Jacob és a fiúk nagy része dolgozott. Amikor már csak pát méter választott el a bejárattól, újra vettem egy mély levegőt és lassan szakadozottan kifújtam. Jacob tudta, hogy jövök és megkértem, hogy tartsa titokban, úgy ahogy Zora is. Párlépést megtéve hallgattam a cipőm ütemes kopogását, majd beléptem a garázs ajtaját. Egy ismert lábat láttam kilógni egy öreg Wolksvagen alól. A szívem a torkomban dobogott, figyelmesen néztem, ahogy a személy a kocsi alatt ügyködik, a hosszas csöndben. Amit ő tört meg.

- ide adod, kérlek kilences csavarkulcsot!- szólalt meg az, az isteni hang, amit három éve annyira régen vártam. Ugyan az a hang volt, talán kicsit mélyebb. De benne volt ugyan az a kis fiús árnyalat, és az a kis kásás hang, amit annyira imádtam. Izmos és egyben koszos karja kilógott a kocsi alól várva, hogy bele rakjam a csavarkulcsot. Oda osontam a szerszámos ládához és kivettem belőle a kulcsot majd óvatosan a kezébe nyomtam. Kezünk egymáshoz ért, amitől ismerős izzás és szikra keletkezett. Hosszas várakozás után elkezdett kifelé gurulni a kocsi alól én, pedig föl álltam és léptem hátra pár lépést. Amint kigurult a kocsi alól megláttam az a csokoládébarna szempárt, amibe szerelmes lettem. Meglepődés szaladt át az arcán majd lassan föl ült, és bambulva tekintett végig rajtam meg állva az arcomnál.- megint elaludtam a kocsi alatt. Kérlek, mond, az hogy nem!- suttogta inkább csak magának. Majd lassan föl állt és újra végig nézett rajtam, megnőtt sokkal férfiasabb lett, de benne volt az a kisfiús árnyalat, a szeme alatt pedig sötét karikák húzódtak, kialvatlanságot mutatva. Tett felém egy lépést. majd várt, és újra egyet, és megint várt. Az utolsó lépést én tettem meg. A karjaiba vetettem magamat, és a szívemről hatalmas kő esett le, újra zokogni kezdtem, mire az ő keze végig húzódott a hátamon. Eltolt magától két kezét az arcomra tette ezzel körül zárva azt. Majd végig nézett az arcomon úgy ahogy én is a övén. Mindkettőnk arcán, fáradtság, szerelem, hiány, tékozlás mutatkozott. Seth lassan közelített az arcomhoz, de amikor csak pár milliméter volt megállt. Nem tudom miért, pedig nagyon is akartam, hogy ajkát rányomja az enyémre. Nagyon sokat gondoltam ölelésére, csókjára vagy egyszerűen csak, arra hogy nincs mellettem. Azt a pár milliméterén szeltem át és rányomtam ajkaimat az övére, mérhetetlen boldogság keletkezett bennem, először féltem hogy majd Seth nem fogja viszonozni, de amikor olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy neki kellett hogy dőljed a kocsinak, mert különben hátra estünk volna. Amit akkor sem bántam volna, felőlem most jelen pillanatban a világnak is vége lehetett volna egy órán belül, csak az volt a fontos hogy Sethtel újra együtt vagyok. Több perce, órája csiklózhattunk, de nem érdekelt, amikor viszont elválltak ajkaink és még kértem egy apró csókot.- Soha nem gondoltam volna, kivéve álmomba hogy egyszer még visszajössz.- suttogta, amikor én újra karjaiba bújtam és hallgattam gyors szívverését.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- most már igen, én is nagyon szeretlek!- suttogtam a fülembe és fölemelte a fejemet az államnál fogva és újabb csókba forrasztotta össze az ajkainkat.